Távozás Qingdao-ból

Date: 2012.04.22 | Category: Uncategorized | Tags:

Elérkezett az utolsó napunk Qingdaoban. Mivel egyig kellett elhagyni a szállást úgy terveztük a délelőtt folyamán a hostel környeken sétalunk, reggelizünk. Egy darabig minden terv szerint haladt, egyszercsak megcsörrent Peti telefonja. Kitty volt kiderült, hogy délig kellett volna elhagynunk a szállást, mivel ezt nem tettük meg 80 yuant kell fizetnünk. Negyed egy volt. Rögtön megértettem, a 100 yuanos depositunkra fáj a foguk. Ekkor végigpörgött az agyamon, hogy ennyi pénzből fél Kínát meg tudnám venni…. Szóval azt már nem. Az a mi pénzünk.

Szerencsére Peti is egyetertett. Tíz percen belül a szálláson voltunk és azonnal a recepcióhoz mentem. Kifejtettem angolul, hogy szeretnénk lelépni es adják vissza a depositot. Természetesen egy kukkot nem értett belőle, ezt abból szűrtem le, hogy kínai szöveg következett. De azért mégiscsak sejthette mit szeretnék, mert Peti értette belőle, hogy nem akarnak pénzt visszaadni. Mi erre ráztuk a fejünket, újabb angol szöveg, kellő határozottság, majd egy telefonhívas Kittynek, hogy biztosan jól érti-e, hogy nem akarunk többet fizetni. Szóval végül visszakaptuk a pénzt.
Egyébként meghökkentő, hogy a kínaiak mennyire nem értik meg a legalapabb szavakat sem. Internet, tea, wc, toilet, semmi. Még az árusok sem. Odamész valamihez rámutatsz egy termékre, vagy a kezedbe veszed ránézel kérdező tekintettel, de eszébe se jut, hogy mondja az árát. Totál bambán üveges szemekkel mered rád, és ennyi. Ez senkinek sem jo. Néha ők ezt úgy oldják meg, hogy tudomást se vesznek rólunk. Az összes kínait kiszolgálják függetlenül attól, hogy már rég mi vagyunk soron. Erőteljesebben szólva, integetve se erünk el semmit. A mutogatás is kész csőd, mert ők egy kezükön (5 ujj) elszámolnak százig. Ez nagyon ügyes, de a mi mutogatasunkat nem értik, és mi sem az övékét.
Szóval itt csak kínaiul lehet boldogulni. És a kínai nem véletlen “kínai” nekünk. Dose  csen? Mennyibe kerül? Sikva csen. Tizbe. Ha nem ennyi, akkor több okbol baj van.. sie sie koszonom. Jegen csega ebbol egy darabot. Ni hao jo napot. Kb ennyi ragadt rám a két hét alatt.
Kerültünk olyan szituációba is, amikor pusztán mutogatással is remekül megértettük egymást. Ehhez azonban először kicsit vissza kell menni az időben. Még tegnap a piacon, Ahol ugye mindent lehetett kapni, Peti bevásárolt és vett magának egy viperát. A mögöttes motivaciónal az occo nagyon occo körül keresgéljünk, mert ugye van az az ár amiért mindent el lehet adni. A közbiztonság továbbra is nagyon jó Kínaban, a kínaiak nagy részét kenyérre lehet kenni. Szóval el is felejtettem a témát egészen addig, amíg visszafelé a vonatra szállás előtt át nem kellett küldeni a csomagokat a biztonsági alagúton, majd nekünk is átsétálni a kapun. Mikor átértünk nyugtáztam magamban, hogy az ellenőrzés pusztán formaság. Amíg ez végigfutott az agyamon, már ott is termett egy elegáns fekete ruhás úriember, kabátjára arany színnel volt hímezve, Police. Integetett, hogy húzódjunk egy kicsit fére. Peti rámnez, most mit mondjak neki?? Igazából elég kreativnak tartom magam, de ebben a szituban semmi ötletem nem volt, amivel kivághattuk volna magunkat. Szóval kiváncsian vártam a folytatást. A rendőr profi activitys volt. Egyből mutatta, hogy egy tárgy van nálunk, kb ekkora. Határozatlanul csóvaltuk a fejünket, hogy lehet. Erre benyúl a mellette lévő fekete zsákba, előhúz egy ninjakut. Tehát rákérdezett, ilyen? Petivel összenéztünk, de csóvaltuk a fejünket, hogy nem, nem erről van szó. Ekkor újabb activity mutatvány keretében a csávó a levegőben elmutogatta, hogy mik vannak, és melyiket hogy kell használni, a megfelelőnel mondtuk, hogy akkor talán ez lehet az. Oké akkor rámutatott a bőröndre, hogy muti. Ekkor hosszas keresgélés, valóban nem tudtam, hogy hol a cucc. Szerencsére röngtenező néni segített, így elég hamar meglett. A csávó megnézte majd felvette Peti adatait. Én azt gondoltam visszakapjuk a cuccot és már azon agyaltam, hogy Pekingen a metrón ezt már nem kéne eljátszani, ezért taxival kell majd közlekednünk. De végül minden jel arra utalt, hogy megtartják a szerzemenyünket. Hát ennek annyi nyugtáztuk, de megnyugodtunk, hogy akkor valoszínű, hogy a vonaton másnál sincs hasonló.
Még Qingdaoban a tengerparton találkoztunk egy elég fura szuvenír árus nénivel. Nyilvan illegálisan űzte az ipart, mint ahogy sokan mások, de ő éppen úgy működött, mint az a bizonyos tengerparti rák. Pont a homokos tengerpartra levezető meredek lépcsőnel állt. Időnként kidugta a fejét, felemelte a karját hogy mutassa miket árul. Majd egyszercsak váratlanul bepánikolt és lefutott a lépcsőn, egy idő után visszajött. Ezt ismételgette. Peti Kittynek akart még ajándékot venni, kézenfekvőnek tűnt, hogy nála vásárolunk. A legnagyobb komolysaggal mutogatta, hogy menjünk le lépcsőn, majd a parton folytatjuk az alkudozást. Végül vásároltunk is nála pár dolgot.