Ettem bogár bábot…

Date: 2012.04.17 | Category: Uncategorized | Tags:

A mai nap nagy része szuvenír vásárlással telt. A Selyem piacon voltunk, ami elég híresnek számít Pekingben. A hely problémája az, hogy rájöttek az itt dolgozók, hogy nagyon magas árat mondhatak egy-egy temékért, mert a külföldiek, leginkább az angolok és az amerikaiak nem foglalkoznak az árakkal. A magyarok viszont igen….

Tény azonban, hogy a kínaiak nagyon értenek az alkudozáshoz. A Selyem piacon az eladók nem várják meg, míg valaki bemegy a boltjukba. Az átlag eladó kiáll az üzlet ajtajába, és onnan ordít folyamatosan, angolul vagy kínaiul, hogy ez mennyire olcsó, ide jöjjön be. De az igazán rámenősek csak megfogják az ember karját, és behúzzák az üzletbe. Ott végigmutogatják, hogy mi mindent lehet náluk kapni, majd, ha észreveszik, hogy a páciens hezitál, azonnal előveszi a hatalmas számológépét, elfordulunk a többiektől, hogy senki se hallja és “Mond egy jó árat”. Itt egy csillagászati árra kell gondolni, a multkori pólóra például rámondják a 295 yuant. Az ár természetesen csak nekünk szól, senki másnak, mert látja, hogy jó emberek vagyunk. A szitu tehát egyértelmű: alkudni kell. Erre különböző módszereket találhatunk ki, aminek csak a saját kreativitásunk szab határt. Egy biztos az eladó el akar adni, és minél többet szeretne nyerni az üzleten. A dolog azzal indul, hogy az eladó megkérdezi, hogy mi a maximum amit kifizetnénk a termékért. Nálam ez általában elég alacsony érték. Erre mondja, hogy legyek már komoly, mondjam meg mennyit adok érte. Ilyenkor mi beismerjük, hogy ez tényleg nem megy így, célszerű lelépni. Az eladó pedig, ha üzletet akar utánunk jön. Lefelezi a saját árát, majd azt is, néha még azt is, és közelít a bemondott árhoz. Végső esetben nekem az segített, hogy mutatom a pénztárcám, hogy ennyim van és ezt mind odaadom, értsd ~15 yuan. Vagy mutatom a pénztárcám, hogy nekem már nincs, a barátomtól kell köcsönkérnem rá, és nem szeretnék sokat kérni. Végül már azt mutatom, hogy nekem semmim, és a barátomnál is alig van pénz, de azt mindet odaadjuk érte. Poénból ha túl sokat akarnak kérni és nem akarnak engedni, akkor megpróbálkoztam néha elcserélni, vagy egyenesen eladni neki a már megvásárolt szuvenírt.. Több helyen megdicsértek, és mondták, hogy nagyon ügyesen alkudok, kérdezték mit mennyiért vettem és bólogattak, hogy ez oké. Volt ahol megdicsérték az izlésemet. De leginkább káromkodásokat hallgattam egész nap. Volt aki angolul mondta, azt értettem. A kínait csak sejtettem a hanglejtésből és az ordítozásból. “Egy zoknit nem kapsz ennyiből!” Ezt megjegyeztem, mert többször elhangzott. Alapvetően azzal érveltek, hogy ez milyen jó minőség… vagy ők mennyiért kapják meg. Úgyhogy ha otthon valamelyik családtagom csuklott volna, az valószínűleg ezért volt. Volt amikor már hisztizett az eladó és ki volt fordulva magából, de eladta cuccot. Alapvetően az a szabály, ha eladja annyiért, akkor már volt rajta haszna, ha nem lenne nem adná el. Ne sajnálja meg őket senki. Viszont nekem eléggé lecsökkent a bankszámla egyenlegem, szóval ha valaki úgy érzi…

Pekingben van egy nagy TV, itt elég nagyot képzeljünk el, talán inkább hívjuk kivetítőnek éppen ezért. Méretét tekintve olyan 30-40 m hosszú és szerintem 5m széles. Ezt mentünk el megnézni. A hely neve: “The place”, azaz “A hely”. Egy utcát képzeljünk el Peking üzleti negyedében, amiről korábban már írtam. Két oldalt bevásárló központok, és a sétáló utca felett van igazából ez a kivetítő. Leginkább animációk futnak rajta, mélytengeri hajóroncs felfedezés, vagy különböző effektek, mint például lángok. Ezt a vizuális hatást valamilyen zenével kísérik.

Amik menet közben derültek ki.. Az utcán rengetegen szerelnek biciklit, motort, vannak akik erre szakosodtak. Megtudtam, hogy ha fel szeretnénk pumpálni a biciklinket, mert lapos a kerék, természetesen van náluk pumpa, amit szivesen bérbe is adnak. Tehát odamegyek kibérelem a pumpáját, felpumpálom magamnak a kereket és visszaadom a pumpát, majd fizetek… A kínaiak valamiért nagyon szeretnek szemüveget hordani. Nem ritka, ha olyan “SZTK” keret jön velünk szembe, amiben még üveg lencse sincs… Pekingben nem látni a csillagos eget. Eddig ha jól összeszámolom 1 db csillagot láttam. Szerintem a város fölötti szmog visszaveri az éjszaka fényét, ezzel eltakarja a csillagokat. Állítólag ez minden nagyobb városra igaz. ehh… A pekingi diákok egyenruhát hordanak, ami iskolánként változik. Ezért az utcán simán felismerjük a diákokat…. A kínaiak mikor elkezdenek angolt tanulni, kapnak egy angol nevet, amit vagy saját maguk találnak ki, vagy a tanárjuk ad nekik. Olyat például, hogy Jessica…

Vacsorázni étterembe mentünk. A hely jellegzetessége volt, hogy mindenféle dolgokat tűzdeltek fel nyársra, csak ki kellett választani a nekünk szimpatikusat. Így ettem csirkét, marhát, bárányt, gombát, rákot. A sült banánt külön tányéron hozták. Kíváncsiságból rendeltünk egy nyárson bogár bábokat. Olyan 3cm hosszú, 1,5cm átmérőjű bábokat kell elképzelni, amelyet faszánen megsütöttek. Peti sem evett még korábban, “de ha te is én is” elven bevállaltuk. Amikor bevettem a számba és elkezdtem vadul rágni, egész kellemes meglepetésben volt részem. Az íze édes volt, az állagát is a gesztenye püréhez tudnám legjobban hasonlítani. Az elsőt így elég hamar benyomtam. Ezen felbuzdulva, levettem egy kevésbé sültet is a nyársról. Itt azonban már értek meglepetések. A báb héja teljesen elvált a belsejétől, ami enyhén folyós volt. Az íze sem a gesztenye püréhez hasonlított. Nem volt nagyon rossz, ezért gondolkoztam rágjam még a cuccot, vagy köpjem ki. Sokáig kell rágni, mire az ember le bírja nyelni, nem úgy van, hogy bekapom lenyelem azt csá. Végül nem köptem ki, valahogy letuszkoltam. De utána semmi bajom.