Conquest of The Great Wall, ha tetszik férfi munka volt

Date: 2012.04.09 | Category: Uncategorized | Tags:

A tegnapi éjszaka igen rövidre sikerült, kb hajnali négykor kerültem ágyba és reggel kilenckor már keltünk, hogy meghódítsuk a Nagy Falat. Úgy volt, hogy a Peti egyik barátja is jön velünk, de végül csak ketten mentünk. Nem is volt ez így nagy baj, hiszen kíváncsi voltam hogyan boldogul két magyar Kínában. Eddig ugyan nem említettem, de gondolom mindenki sejti, hogy ez azért elég meredek. Egy árva kukkot se lehet érteni se a beszédből, se az írásból. Csak a legfontosabb, általában veszélyre figyelmeztető szövegek lettek lefordítva angolra. Így az egyetlen felirat amit már bárhol felismerek, az az Exit/Kijárat. Petinek azért van már 1,5 év előnye, illetve tanfolyamra is jár, szóval ő már valamit beszélgetni is tud, és egész sok mindent megért. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a kínaiak nem beszélnek angolul. Talán ez is a népbutítás eredménye. Ami érdekes volt számomra, hogy hogyan írnak sms-t. Erre két megoldás létezik. Az egyik, hogy minden kínai karakternek létezik pinjin-je, azaz latin betűs megfelelője. Ezt begépeli és megjelenik a kínai karakter. Bámulatos, mi? A másik megoldás, h okos telón elkezdi berajzolni a karaktert és egy idő után megjelenik egy lista, ott ki kell választani a megfelelőt.

De vissza a Nagy Falhoz… Elvileg ez egy 60km-es túra Pekingből, szóval busszal mentünk. Odafelé nagy mákunk volt, mert egyrészről eltaláltuk a buszt, másrészt pedig még ülőhelyünk is volt. Út közben elhaladtunk a Pekingi Disney Land mellett. Ilyen is van. WOW. Ahogy közeledtünk, már a buszból látszott ahogy a fal végighúzódik a hegygerinceken. Lenyűgöző, hihetetlen, csodálatos. Innentől a buszon volt idegenvezetés is, persze kínaiul. Felháborodhattunk volna, de nem tettük, mert kb 3 európai utazott, és jóóóó sok kíínai. A busz kb akkora volt mint nálunk, csak a bal oldalon nem kettő, hanem 3 ülés volt egymás mellett. Ebből lehet következtetni mennyire utaztunk kényelmesen.

Azt gondolom odafelé elég hamar megérkeztünk. A fal több része is látogatható, ahol mi mentünk be ott a bejáraz után közvetlen medvék voltak elkerítve, felkockázott almát lehetett nekik behajigálni és azt nagyon szivesen eszegették. Kicsit távolabb voltak kicsi medvék is. Mondanom sem kell rengeteg szuveníres mindenfelé. Erről majd kicsit később. Irány a fal.

A bejárat előtt rövid angol ismertető, melynek lényege, hogy az nem férfi, aki még nem mászta meg a Nagy Falat. Itt jegyezném meg, hogy a címben lévő szöveget plagizáltam. A beugró 45 yuan volt, elég korrekt. Mint már említettem a fal a hegygerinceken húzódik végig így egy út volt ahogy oda lehetett jutni és az fölfelé vezetett, mégpedig gyalog. Már ez önmagában fárasztó volt, pedig a neheze még csak ott kezdődött. Szóval biztos ami biztos megálltunk pihenni. Ahogy körülnéztünk gyönyörű látvány tárult elénk. Nem csoda, hogy ez egy csoda, a 7 fegfőbb közül az egyik a világon. Ezt a pillanatot érdemes ám megörökíteni! Elő a fényképezőgépeket! Nekem ekkor jutott eszembe, h előző este szinte teljesen lemerítettem az enyémet, h majd az éjjel feltöltöm, és ez elmaradt. Amig ez végigfutott az agyamon Peti jelezte, h az ő készüléke be se kapcsol. Paff…. Ekkor eszembe jutott egy mentő ötlet. Volt nálam 4 db ceruza elem ilyen esetekre, ami az én gépembe ugyan nem jó a Petiébe viszont igen. Meg vagyunk mentve, mondjuk annyi hozzá tartozik a történethez, hogy én a 4 db elemet vettem 109 forintért az Auchanban, eredetileg a borotvámba szántam. Ki is bontottam a vadiúj csomagolásából, elem be, meg is beszéltük, hogy innentől egymást fényképezzük, ki tudja hány képre elegendő a muníció. Az első kép rólam készült felvettem a modell pozíciót, Peti kattintott egyet a géppel, majd a képernyőn a következő szövegre lett figyelmes: “Kérem cserélje ki az elemeket”. ENNYI. KÉSZ! Mindezt vaku nélkül persze. Hát kb szakadtunk a röhögésről, de sajnáltuk, h nem lesz itt már több kép. Illetve még a másik két elemben rejlő 1 képre elegendő energiát gondoltam nagyvonalúan felajánlom, hogy majd rá pazaroljuk el. Ezt követően eldöntöttük melyik irányba menjünk tovább és nekiláttunk meghódítani a nagy falat. Igazából korábban nem értettem h ez miért férfi munka, de erre hamar rájöttem. Hegyre fel, hegyről le, van ahol lejtőn, van ahol lépcsőn. Kegyetlen. Piszkos meredek mindkettő. Nem említettem korábban, mert eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de az egyik palota előtt állt egy nagy kőtömb. Jó nagy volt tényleg. Alatta a szöveg, hogy “ez a legnagyobb kőtömb, amit nemtom honnan ide mozgattak, és h egyszer el is kellett vinni innen, de visszahozták..” mondom szuper, az én szememben ez a kő 3 yuant nem ér, szóval elgondolkoztam azon, h az egyiptomiak kicsit ennél kicsit nagyobb kavicsokat is tudtak rendszerezve egymásra pakolni, szóval a kínaiak kicsit le vannak maradva. DE NEM! A Nagy Falnál rádöbbentem. A kínaiak előtt le a kalappal. Valóban férfi munka volt ezt megépíteni. Hihetetlen, hogy erre képesek voltak, és még az is hogy erre akár ma bárki képes. A falon sétálni igazi kihívás, mint említettem hegyre fel, hegyről le. Mindezt változó magasságú lépcsőfokok mellett. Minden ész érvnek ellent mond azonban, hogy a nyolvan éves japó bácsikák akár kettesével is vették volna ezeket a lépcsőket, ha a lépcsőfokok közötti távolság nem a váll magasságukban lett volna. Nekem sem volt egyszerű egyesével sem, így elég sokszor meg is álltunk pihenni. Egyik ilyen alkalommal ránk is rontott egy szuvenír árus, valami totál haszontalan bóvlit akart ránk sózni. A falon a korábbi okokból kifolyólag már nem sokszuvenír árus tevékenykedett. Ezt is megpróbáltuk elhessegetni, aztán jött a megvilágosodás. Battery?? Do you have battery?? Szóval finoman megérdeklődtük van-é eleme a csávónak. Nyolcadik kérdésre felfogta a csávó és mutatta a 2db ceruza elemet tartalmazó packot. Kb sztem 3. éve cipelhette fel magával minden nap ezt az elemet úgy nézett ki a csomagolása, nem is volt neki több. Magától értetődően jött a kérdés, hogy akkor most ez mennyi is… Azt mondta, h 30 yuan. Erre azonban hátrébbléptem, és vadul elkezdtem rázni a fejem, h ez rengeteg, mi ezért maximum csak 20-at tudunk adni. Azért megjegyezném, hogy 900 vagy 600 forint közötti tételekről alkudoztunk a Nagy Fal közepén mindenki nagyon jól tudta, hogy itt többet sehol máshol nem fogunk elemet kapni, ezek a képek gyakorlatilag pótolhatatlanok lennének. Már az is megfordult a fejemben, h a csávó ledobja a falról a pakkot, amikor megszólalt, h JÓLVAN! Nagy kő esett le a szívünkről, de ekkor beugrott, hogy ácsi! Az előbb ezt már eljátszottuk. Betettük a vadi zsír elemeket a gépbe az sehol semmi. Ha nem megy, akkor nem vesszük meg. Ki kell próbálni. A csávó ebbe is belement. ő maga bontotta ki az elemeket. Nagy izgalommal raktuk be őket a helyére, de igazából nem tudnám megmondani ki izgult jobban ő vagy mi, mindenesetre mindenki megkönnyebbült, mikor a kijelző tele akkumulátort mutatott. A csávó széttárta a karjait vigyorog, h nalátjátok, nem árulok én bóvlit! Megkapta a 20 yuant és még vizet próbált meg ránksózni, de nem voltunk hülyék, h 5 yuant kifizessünk fél liter vízért….. Az rengeteg pénz.. Normál esetben csak 2-be kerül. A Nagy falon továbbra sincs semmi más árus, és 10 perc séta ott 1 óra spinningnek felel meg, mindez a tűző napon. Nekem kb 1 deci vizem volt még. Otthagytuk…. Mondanom sem kell majd szomjan döglöttem 5 perc után, végül nemtom mennyivel később már vigyorogva adtam 10 yuant máshol ugyanazért a vízért…

Másik érdekesség, hogy a falon rengeteg nemzet képviseltette magát. Itt leginkább az ázsiai országra kell gondolni. De magyar szavakat is lehetett hallani! Szerintem rengeteg japán volt, bár nehéz ezt eldönteni. Ezt abból gondolom, hogy ők imádnak fényképezni, ha megkérnek, hogy csinálj róluk képek, akkor meghajolnak így köszönik meg. A másik amivel számolni kell velük kapcsolatban, hogy mi európaiak túrisztikai látványosság vagyunk nekik, szóval belepusztulnak, ha nem csinálnak velünk közös képet. Nem ritka tehát, ha 5-10 japó megállít és csoportos képek készítésébe kezdenek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ketten, hárman körénk állnak miközben mindenki szakad a röhögéstől és eszeveszettül fényképeznek. Majd cserélgetik a formációt, jön az újabb 3 ember, és mindenki röhög, mint korábban. Van, hogy ez eltart 10 percig is. Ezután mindenki megköszöni a lehetőséget, meghajolnak, integetnek. Elég vidám dolog.

Az öltözködésről annyit, hogy célszerű a lehető leglazább öltözékben menni, értsd melegítőgatya, és részemről tornacipő. Ez teljesen bevált. Volt olyan nő aki magassarkúban kezdte, de mi már csak arra lettünk figyelmesek, hogy a cipő a kezében, és zokniban mássza a falat. A WC-ről nem írok, de tudnék… Najó de… szóval undorító és ocsmány, irtó büdös, először azt gondoltam fizetni kell érte, magamban már ki is találtam, h max 1 yuan. Ült is egy rács mögött egy fickó, azért odamentem kérdeztem, “toalet?” mutatja, h hátul, ebből gondoltam, h akkor ingyen van. Majd mikor hányingerrel küszködve jöttem visszafelé, ugyanaz a csávó kidugott egy képeslapot a rácsok között és vigyorogva mondta, h “Postcard! Postcard!” mondtam, h kössz nem kell…

A falon sétálva megláttuk, hogy itt libegővel is lehet közlekedni. Mivel Pesten már libegőztem és nagyon bejött, Barcelonában nem libegőztem és nagyon bánom, ezért meggyőztem Petit, h nekünk libegőzni KELL! Nem tartott sokáig, meg is néztük honnan indul, retur jegyet akartunk venni, de nem adtak, viszont kicsit fura volt, hogy biztosítást is lehetett kötni az útra… 5 yuan… ettől eltekintettünk. Na felültünk a libegőre Peti már rögtön pánikolt, hogy nem lehet becsukni az ajtót, egy jó darabig két kézzel szorította az ajtót. Én eleinte csak ordítottam. Érdekes módon nem egyenletes sebességgel haladt a cucc, néha mintha kilőttek volna minket, általában mikor 2-300 m szakadék volt alattunk, máskor lelassultunk. Nagyon izgalmas volt, de végülis nem volt félelmetes, és elég hamar véget is ért a kör. Viszont kiderült, hogy le is vitt minket a falról úgyhogy ezt eléggé zokon vettük.

Még egy témakör tartozik ide, amiről még eddig nem beszéltem részletesebben, az pedig a szuvenir vásárlása. Igazából megtetszett egy “I climbed The Great Wall” (Megmásztam a Nagy Falat) póló, és oda is mentem egy árushoz megkérdezni, hogy akkor mégis mennyi. Legközelebb ezt a hibát már nem fogom elkövetni, csak megmondom mennyit adok érte. Szóval a nő azt mondja 65 biztos ami biztos, hogy jól megértsem, le is írta egy papírra. Jött az én köröm én megmondtam, hogy nekem ez 10 yuant ér, de nekem is le kellett írni a papírra. Nagyon csóváta a fejét, mondta, h 30, le is írta. Én nem írtam le újra a 10-et, elindultam, h kössz nem kell. Erre mondja, h 25, mondom 10, mondja 20, mondom 10, rázza a fejét, mondom, ha nem akkor nem csá… elindultam, oké legyen 15, nem, mondom 10, odadom a kezébe a 10-et azt mondja 15, mondom 10, átadja a pólót, oké vigyed! Nah így lett egy pólóm 10-ért. Mikor este találkoztunk a Peti barátnőjével, nagy boldogan újságoltam neki, mit vettem, első kérdése: “Mennyi volt? 5(ÖT)???” ÁÁÁáááááááááááááááááááá….. A dupláját fizettem érte. De mondta, hogy ez sem rossz ár, főleg, ha egyet vettem. De ez volt az a pillanat amikor megállapítottam, hogy nálam a szuvenírek lélektani határa 10 yuan, ennél többet már nem adok semmiért…

Hazafelé tömött busz, egy jó darabig csak állóhely… de így is jó volt.