A Tiltott Város és a Madárfészek

Date: 2012.04.12 | Category: Uncategorized | Tags:

Ma is találtam olyan munkakört, amit szinte bárki végezhet és rengeteg embert lehet vele foglalkoztatni. Ez pedig a szemét szedés. Azt kell mondjam a pekingiek rendkívül lelkesen szedik össze a szemetet az utcákról, még eldobott cigicsikket is alig találni. A város meglepően tiszta. A másik ami eszembe jutott, hogy mennyire jó a közbiztonság. Eddig semmi olyan szituációba nem keveredtünk, ami minimális aggodalomra adott okot. Rendőri jelenlét nem érzékelhető. Egyszer láttuk, hogy rendőrök utcai árusokat kergetnek szét. (Barcelonában, Nápolyban napi szinten) Körülbelül ezek futottak végig a fejemben amíg a Tian anmen tére sétálva megérkeztünk a Tiltott város Déli kapujához, amin természetesen Mao hatalmas képe díszeleg.

A kapuval szemben a tér másik oldalán Mao mauzóleuma látható. Egyes pletykák szerint a múmia annyira rossz állapotban van, hogy Mao viaszszobrát állították ki, és csak azt lehet megtekinteni távolról félhomályban. Ez azonban nem rettenti el azt a rengeteg embert aki sorban áll, hogy bejuthasson. A belépés ingyenes. Kihagytuk. Irány a Tiltott város. Hogy mitől tiltott? Miért város, ha Pekingben van? Ez a hatalmas, fallal körülvett épületegyüttes valaha a kínai császároknak és udvartartásuknak adott otthont. Halandó ember ide be nem tehette a lábát. Csak az 1900-as évek elejétől, az utolsó császár elüldözése után vált látogathatóvá a város. A beugró 60 yuan + 5  yuanért térképet és angol nyelvű leírást kaptunk. Egy újabb kapun belépve arra lettünk figyelmesek, hogy körülöttünk kisebb csoportokban haladtak az emberek, és akár angol idegenvezetéssel is bejárható a város. Igyekeztünk tehát észrevétlenül közelebb húzódni az egyik ilyen kis csoporthoz, hogy a lehető legtöbb információt begyűjtsük a látottakról. Megtudtam például, hogy kapuból kilógó aranyozott félgömbök megérintése szerencsét hoz. Így jutottunk el a császári birodalom legnagyobb trónterméig, amit csak ünnepi alkalmakkor használtak, például császárrá avatáson, a császár születésnapján…

Ekkor ugrott elénk egy meglepően alacsony termetű napszemüveges, horgász sapkás, térdig érő lila ballonkabátos kínai nőci és felajánlotta, hogy 2 órás idegenvezetést tartana nekünk megdöbbentően alacsony áron 300 yuanért. A hivatalos guide sokkasokkal drágább, mondta. Hát ez így is nagyon soknak tűnt, és nem is éreztük teljesen szükségét, de mondtuk, hogy 200-ért próbáljuk meg. A csaj abban a pillanatban nekiállt ránk zúdítani az infót. Folyt belőle a szó. A probléma ami 5 perc után már egyértelmű volt, hogy egy helyben állunk és csak arra koncentrálok, hogy mit mond a nő, észrevettem, hogy egy árva szót sem értek az egészből. Csak szavakat tudtam elcsípni, amiből kiderült számomra, hogy az infók amik elhangzanak engem lehet, hogy nem is érdekelnének. Ekkor félbeszakítottam a beszélgetést, és megkértem Petit(aki nálam kicsit jobban üzi az angol nyelvet), h foglalja már össze a hallottakat, nagy csönd. Ez így nem lesz jó, és megmondtam a csajnak, hogy nagyon rendes, meg aranyos, de köszönjük, nekünk erre nem annyira van szükségünk. A csaj tök szomorú lett, mondta, hogy nagyon lelkes és azért hadar, hogy minél több infót elmondjon, de tud ő lassan is beszélni, és kérdezhetünk is tőle, megsajnáltuk folytatta. Három vagy talán öt mondatot is elmondott ebben a szellemben majd újra hadarta a kínai történelmi eseményeket évszámokkal tűzdelve, szinte már kínaiul, de palotát még mindig nem láttunk. Ekkor mondtam, hogy ez így nem lesz jó, amit hallottunk, és érdekes volt, az mind benne van a könyvben, és jobb lenne nekünk ha nélküle végigsétálnánk. Ekkor már talán érezte, hogy komolyan beszélünk, szinte a földhöz csapkodta magát, elmondta, hogy ő nem talál másokat akiket vezethetne, mi pedig nem fogjuk tudni, hogy miket látunk. Kifejtette a két ország közötti jó viszony fenntartásának fontosságát, ezért kérte, hogy fizessük ki amennyit eddig elmondott, a 10 percet 50 yuanra értékelte. Mivel már annyira idegesítővé vált, hogy igyekeztünk minél hamarabb megszabadulni tőle, megkapta az 50 yuant. Több guide nem kell az biztos. Igyekeztünk hamar túltenni magunkat a történteken, és végre körül tudtunk nézni a helyen, ahova jöttünk.

A várost császár a császárné, a császár ágyasai, valamint az őket kiszolgáló eunuch személyzet lakta. A főbejáraton belépve 3 egymást követő trónterem helyezkedik el, az elsőről már írtam, a második a tudományos életben játszott szerepet a harmadik pedig a hivatalnokok fogadására volt alkalmas. A város Észak-Déli tájolású egy újabb kaput követően Keleti és Nyugati szárnnyal is rendelkezik. Az épületegyüttes teljes elrendezése megfelel a feng-shui szabályainak. A császár mindig középen közlekedett, épületei is az Észak-Dél tengelyen helyezkedtek el. Szóval a kaput átlépve elsőként a császár lakását pillantottuk meg, ezt követte a császérné rezidenciája. Két oldalt laktak az ágyasok, illetve a személyzet. Egy újabb kaput átlépve az Észak-Déli tengelyen beléphettünk a császár lenyűgöző kertjébe, ami maga a földi paradicsom. Tele szebbnél szebb virágokkal, ritka fákkal, pavilonokkal, hegyeket szimbolizáló kőegyüttesekkel. A palotában lakók délutánonként itt beszélhették meg kivel hált előző este a császár. Fényűző életet éltek, de ezért komoly árat fizettek.

Két érdekességgel találkoztam a túra során az egyik a napóra, aminek hosszas elmélkedés során sikerült rájönni a működésére. Az óra észak-déli tájolású, amikor dél van, az árnyék éppen a föld felé mutat. Az óra kör lapja kőböl készült, bele lett vésve az egy órának megfelelő nagyságú elfordulási szög. A mutató maximum 180 fokot jár be, mindezt az alsó félkörön. Ellenőriztük, és az óra valóban pontos időt mutat. A másik dolog a szerencsével kapcsolatos, ami a kínaiak életében igen fontos. A szökőkútba, tóba való pénz dobálásnak a világon szinte mindenhol mágikus erőt tulajdonítanak. Itt azonban nem elégszenek meg ennyivel. A víz közepén általában elhelyeznek egy edényt, és ha az apróval sikerül ebbe beletalálni akkor szerencsénk lesz. Ha nem, akkor nem történik semmi. Hogy fokozzák a hatást, néha aranyhalakat is raknak a vízbe.

A Tiltott Várost magunk mögött hagyva valami kajáldát kezdtünk el keresni, lehetőleg kínait. Eközben én szokásomhoz híven néha megálltam fényképezni. Egyik ilyen alkalommal Petit leszólította egy csaj az úton és eléggé elkezdett iránta érdeklődni, mit csinál erre, mennyi ideje van itt, honnan jött, tud-e kínaiul…. Majd megérkeztem én is, tőlem is hasonlók után érdeklődött. Mondta, hogy nagyon szeret angolul beszélgetni, és mi lenne, ha velünk tartana, és mondjuk beülnénk valahova meginni egy kávét. Nekem ez a szitu elég gyanus volt, Petinek meg semmi kedve nem volt ezzel a csajjal foglalkozni, de egy darabig sétáltunk együtt, közben majd széttéptek a szuvenir árusok, a csaj meg felváltva bombázott minket a kérdéseivel. Egyszercsak egy kereszteződésnél megálltunk, hogy kiválasszuk a nekünk megfelelő irányt, és mondtuk a csajnak, hogy mi merre mennénk, a csaj egy másik irányba mutatott, hogy arra van a kávézó. Mondtuk, hogy szerintünk a másik irányba is lehet találni, amerre mi mennénk. Ez valamiért nem tetszett a csajnak beült egy motoros taxis mögé és elviharzott.

Végül sikerült találnunk egy kajáldát, ahol rendeltünk valamit. A Peti szerint csirkét. Szerintem viszont eléggé nem az volt, a legnagyobb jóindulattal is pulyka combnak mondanám. A kínai kajálásnak az a lényege szerintem, hogy finoman legyen elkészítve az étel. Ha a tudatunk megnyugszik attól, hogy csirkét eszünk, akkor ráfoghatjuk, hogy csirke. Még otthon hallottam egy viccet, miszerint a kínai étterembe besétáló vendég rámutat a kajákra, kérdezi: Ez mi? Cinke! És ez? Csirke! És ez? Kutya! Kutya nem lehet, azt nálunk nem lehet megenni! Akkor cinke! Visszatérve a kajáldára még levest is ettem, valamint megkostóltam egy háromszög alakú csokis desszertet is. Minden nagyon finom volt. Az étteremben az az ötletem támadt, hogy ha az evőpálcikában hosszában fúrnánk egy lukat, akkor szívószálként is lehetne használni, például leveshez. Ha ezt a kínaiak megtudnák biztos csapkodnák a fejüket az asztalba, hogy erre 5000 év alatt nem jöttek rá…. Majd egyszer szabadalmaztatom… ezt is… Ebbe a témakörbe tartozik még, hogy az utcán sétálva egy gyümölcsösnél vettem egy kókuszt, a meglepő, hogy itt kívül is fehér a színe! (El is neveztem szibériai kókusznak.) Ott helyben kapartak rá egy lukat, majd a kezembe nyomtak egy szívószálat, és hajrá. Legalább fél liter kókusztej volt benne, teljesen tele volt folyadékkal. Mikor visszaérkeztünk az albérletbe egy csőkulcs segítségével felnyitottam és kizabáltuk a belsejét is. Kicsit másabb íze van mint az “otthoninak”.

Utunkat az Olimpiai stadion irányába folytattuk, ahova rengeteg átszállással metróval jutottunk. A stadion nagyon szépen ki volt világítva. Itt is készült pár kép. A nap végére elmondhatom, hogy ültem már a 4-es metrón.

Még egy érdekesség mára, megtudtam, hogy a kínaiak egy kezükön is el tudnak számolni tízig.